Michael Jackson
Jacko azon kevés emberek közé tartozik, akinek nevét az egész világon mindenki ismeri, kisgyerekektől egészen a nagymamák korosztályáig. Énekhangja, tánclépései, egyéni zenéi-ideói mindenit elkápráztatnak. Hamar felismerték tehetségét, igen korán csúcsra is tört, elnyerte a Pop- Királya címet.
Magánéletét számos ellentmondás és botrány kísérte, melyek megoldására csak az énekes halála után derült fény.
A '80-as évek végétől az afroamerikai énekes megjelenése drasztikus változásokon ment keresztül (bőre egyre inkább kifehéredett), majd 1993-ban gyermekmolesztálással vádolták meg. Noha a felperessel sikerült peren kívül megegyeznie, egészségi állapotát súlyosan megviselte az eljárás, Michael Jackson ekkor kezdett el fájdalomcsillapítókat szedni a stressz enyhítésére. Kétszer nősült (1994-ben, illetve 1996-ban), és három gyermeket nevelt. 2005-ben az énekes ismét molesztálás vádjával került a bíróság elé, a vádak alól felmentették, de egészségi állapotán a bírósági ügy tortúrái tovább rontottak.
Jackson 50 éves korában, 2009. június 25-én hirtelen szívleállás miatt halt meg Los Angelesben. Az orvosi szakértők gyilkosságnak minősítették a halálát. Gyászszertartását élőben közvetítették az egész világon.
Most az ő emlékére szervezünk egy megemlékezést Kecskeméten mindazok részére, akik fanatikus rajongó, és azoknak is, akik csak szeretnének megemlékezni róla.
Gyere el te is, táncolj velünk, légy részese a királyra való megemlékezésben, add meg Neki a végső tiszteletet.
A megemlékezés időpontja :
2009.10.24:
-15:30 kor a Kecskeméti Főtéren,
és -16:00 kor a Malom Központ előtt
További tudnivalók, link a regisztrációhoz :
http://mjtribute.atw.hu/kecskemet.html
Közvetlen link erre az oldalra: http://users.atw.hu/mjtribute/modules.php?name=Journal&file=display&jid=33 |